|
 |
 |
Üzleti partner közvetítés:
A vállalkozások számára versenyképességük megtartásához, növeléséhez, szolgáltatásaik bővítéséhez, beruházásaikhoz partnerekre van szükségük. Számos esetben a cégek nem rendelkeznek megfelelő üzleti kapcsolatokkal, ami megnehezíti üzleti partneri kapcsolatok kialakítását. Az ügyfél terveihez, céljaihoz szükséges üzleti partnereket kutat fel és biztosít kapcsolatot. Az üzleti partner közvetítés egyik forrása az ügyvezető szerteágazó kapcsolatrendszere, azonban ennél még hangsúlyosabb forrást jelent a társaságnak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Közép-magyarországi Regionális Szervezetével való együttműködése. Ezen kapcsolat biztosítja, hogy a társaság ügyfelei részére megfelelő partnereket közvetítsen.
Az üzleti partnereknek jelentős szerepük van a pályázatok kapcsán is, hiszen pályázati konzorciumok, projekttársaságok létrehozása mellett a projektek megvalósításában is jelentős szerepet játszhatnak. Mindez egyrészről bővíti az ügyfelek pályázati lehetőségét, fejlesztési, beruházási volumenét, valamint fontos szerepe van projekt megvalósítása során is a megfelelő kivitelezők kiválasztásában.
Lobbi tevékenység:
Cégünk vállalja az állami vagy részben állami szervezetekkel való kapcsolattartást, cégképviseletet.
Partnerek átvilágítása:
Továbbá segítséget nyújt az Ön cégéhez kapcsolódóan új partnerek felkutatásában, illetve szakmai tanácsot nyújt új üzleti lehetőségek megszerzéséhez.
Tanulmánykészítés, stratégia alkotás:
Egyes pályázatok a pályázóktól megvalósíthatósági tanulmány késztését, illetve stratégia kialakítását követeli meg. Az ügyvezető az építőipar, környezetvédelem, turisztika területén jelentős tapasztalatokkal rendelkezik. A társaság ezen területeken az ügyféllel szorosan együttműködve az általa tervezett projekt megvalósítására vonatkozó tanulmányt készít, illetve vállalati stratégiát alkot. A tanulmány, illetve stratégia megalapozottságát, szakmai megfelelőségét biztosítja a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Közép-magyarországi Regionális Szervezetével való együttműködés, a szervezet szakmai támogatása, továbbá a helyzet felmérések, illetve piackutatások kapcsán a társaság piackutató céggel való szoros együttműködése.
A fentiekben bemutatott tevékenységekkel a társaság egy olyan komplex szolgáltatás csomagot tud nyújtani, mely az Asesor Consulting Kft. pályázati tanácsadói, pályázatírói és pályázati projektmenedzsment tevékenységét teljes körűen kiegészíti.
|
|
 |
 |
 |
Cégünk, az Asesor Consulting Kft. pályázati és közbeszerzési tanácsadások nyújtására alakult. Az igények bővülésével folyamatosan szélesítettük tanácsadói tevékenységünket az adott területen dolgozó nagy tapasztalatokkal rendelkező szakértők bevonásával. Tanácsadói szakterületeinkből az oldal jobb oldalán választhat, vagy megtalálja itt
 |
 |
 |
 |
Cégünk törekszik arra, hogy a projektek sikeres megvalósításában is aktívan részt vegyen.  |
 |
 |
 |
Egy elképzelés megvalósításához számtalan szakterület összehangolt közös munkája szükséges.  |
 |
 |
 |
Cégünk vállalja az állami vagy részben állami szervezetekkel való kapcsolattartást, cégképviseletet.  |
 |
 |
 |
2004. május elsején Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, s ezzel számtalan lehetőség nyílt meg...  |
|
|